Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix bejelentette, hogy a tri-Ace közbenjárásával elkészítik a legendás Star Ocean-sorozat egy hasonló jelzővel illethető epizódjának feldolgozását, mely igencsak megérdemelné a mai világtól is a figyelmet. A szerencsés kiválasztott a Star Ocean: First Departure R lett, mely eredetileg 1996. július 19-én jelent meg Japánban, még az akkori Super Famicom konzolra, de 2007-ben egy PSP-s port részeként is ismerkedhettünk a három barát történetével, akik bár a sztori szerint egy rejtélyes betegségre keresik a gyógyírt, de helyette egy galaktikus föderációra bukkannak, akik éppen háborúban állnak egy másik nagy űrhatalommal.
Sajnos a Star Ocean: First Departure R Remake kapcsán egyelőre semmilyen konkrét részlet nem látott még napvilágot – csak az, hogy PS4-re és Nintendo Switch-re jön -, ezáltal sem a megjelenési dátum, sem a tervezett újdonságok nem kerültek szóba, sőt kedvcsinálót sem tudunk mutatni nektek. Egyelőre!
muki
6 éve, 7 hónapja és 3 heteKíváncsian várom a fejleményeket, érdemes felújítani, remélem nem is cseszik el.