A Far Cry Primal egy tapasztalt vadászt állít majd a főszerepbe, aki klánjának utolsó élő tagjaként Oros veszélyekkel teli földjére látogat, ahol célja, hogy a környék meghódítása mellett mindenáron túléljen egy olyan világban, ahol az emberek a többi embert még zsákmánynak és meggyilkolandó ellenfélnek tekintették.
A játék a sorozat korábbi epizódjainak minden sajátosságát felvonultatja majd az óriási, szabadon bejárható területtől kezdve a számtalan fegyveren és küldetésen át a változatos élővilágig bezárólag, így gyapjas mamutokkal és kardfogú tigrisekkel is összeakad majd a bajszunk.
A Far Cry Primal a tervek szerint 2016. február 23-án már meg is jelenhet PS4-re és Xbox One-ra, majd március folyamán PC-re is. Az első látnivalók alant:
totyak
10 éve, 3 hónapja és 1 heteAzta, de jó hangulata van, nekem nagyon bejön. Az igazság az, hogy az előző rész is már tetszett, de mégsem játszottam vele. Talán majd ezzel.
imperator
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKőkorszaki játék nem igazán volt az elmúlt 20 évben, várom szeretettel. Az feltűnt, hogy mintha magyarul mondaná a tigrist?
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 heteUBI mestere az időutazásnak 😉
tommy
10 éve, 3 hónapja és 1 heteUhhhhh ez NAGGGGGYON adja!!!! 😄
paulmarlow
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKedvenc részem volt a 4-ben a legendák átélése.Úgyhogy ez is várós. 😄
willthawheel
10 éve, 3 hónapja és 1 heteEz oszt igen!!! Feldobta az estém 🙂
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteAzt hol hallod? Én nem vettem észre.
A játék nagyon várós kategória. 🙂
wegh
10 éve, 3 hónapja és 1 heteAmikor megjelenik a kardfogú, szerintem is tigrisnek hangzik 🙂 Nagyon jónak tűnik, csak hát kicsit hamar jön, aggódásra ad okot.
paulmarlow
10 éve, 3 hónapja és 1 heteA kardfogú beugrása körül keresd előtte,vagy közben…tegnap láttam a videot azóta nem néztem.
De szerintem simán tigri-t ejt.
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteAham megvan, tényleg tigri. 🙂
supermanvsbatman
10 éve, 3 hónapja és 1 hetetettszik🙂
draconis92
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem az első kivételével egyáltalán nem tetszett a Far Cry sorozat, de ez most tényleg jónak néz ki. 🙂
god
10 éve, 3 hónapja és 1 heteUborkaszaft, rosszul kezdődik.. meg én virtuálisan sem szeretem az állatokat ölni, lövöldözni szeretek virtuálisan nem fadarabokat dobálni, meg porba kúszni (a valóságban lehet bejönne ez az ősember élet, de nem virtuálisan mert úgy uncsi).. Nem mellesleg az FC1 óta az összes messzesírás gagyi az én elvárásaimnak, pedig azokban lövöldözni kell! Kicsit ki is lógok a környezetemből, hogy még néha adok ezeknek egy esélyt, de nem tehetek róla a Wildlands egyenlőre tetszik.. persze osztani kell ott is 10-el amit láttunk ubikáéknál így megy ez.. több politikus és kozmetikus dolgozik ott mint programozó..