Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Frozenbyte csapata ugyan már korábban megerősítette egy interjú során, hogy a Trine 2-höz máris tervezik az első bővítményt, ám akkor még igencsak szegényes információkat tettek közzé ebbéli terveikről. Egy interjú során azonban a fejlesztőcsapat szócsövei ismét szóba hozták az alkotás első expanzióját, amely bejelentésnek tekinthető ugyan, de még korántsem a formális változatnak, így egyelőre sem végleges név, sem megjelenési dátum, sem ár nem tisztázott a csomaghoz, de arra már most mérget vehetünk, hogy nem egyszerű DLC-ről beszélhetünk majd vele kapcsolatban, hanem egy klasszikus értelemben vett kiegészítőről.
A Frozenbyte az interjúban megígérte, hogy még a tavasz folyamán mindenképpen meg fogják ejteni az expanzió hivatalos bejelentését – várhatóan mindhárom platformra, amire az alapjáték is debütált -, amit pedig addig tudhatunk róla, az nem más, minthogy hat vadonatúj kampány pálya mellett újabb ellenfelek, valamint karaktereinket érintő tulajdonságok is megtalálhatók lesznek benne, illetőleg egy friss nehézségi fokozat.
A készítők azt ígérték, hogy szembefordulva a trendekkel, igazán sok újdonságot terveznek a bővítménybe sűríteni, amelyek igazán felső kategóriás élményt biztosítanak majd a fanatikusok számára.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaÚj nehézségi fokozat. Mekkora poén!🙂 Nagyon nagy ötlet!🙂
marco
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaFrozenbyte szimpatikus csapat, jól csinálják!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napja+1. Ez végre kiegészítőnek ígérkezik nem csak lehúzásnak.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaBejövős game!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaAlapjáték bitang jó, biztos hogy kell majd a kieg is.