A klasszikus vonalat elsőként három kártya fogja képviselni, ez a három modell pedig nem más, mint az R7 240, R7 250 és az R7 260. Természetesen ebből már látszik, hogy az átlagos felhasználásra szánt kártyákról van itt szó, de ettől még bőven van bennünk potenciál. A hűtésről a PropellerBlade technológia gondoskodik, a minőséget pedig a Military Class 4 alkatrészek biztosítják majd. A már jól megszokott kék-fekete arculatú kártyák megkapták az MSI Afterburner támogatást is.
A játékosoknak szánt modellek sem maradhattak ki, a gamereket három modell várja majd. Az R9 270, R9 270x és R9 280X kártyák hűtéséről a Twin Frozr IV Advanced technológia gondoskodik majd, melynek bizony gyakran akadhat dolga, hiszen a kártyákhoz kapott MSI GAMING program segítségével néhány kattintás után még nagyobb teljesítményt sajtolhatunk ki kártyáinkból. Természetesen a Military Class 4 elemek itt is gondoskodnak a minőségről.
Érkezik még egy különlegesebb kártya, az R9 270X HAWK személyében, mely a gyártó szerint a tuningolást kedvelők egyik kedvence lehet. A legnagyobb hangsúlyt a kártya zajtalan működésére helyezték a bemutatót során, ami ilyen eredmények mellett nem is csoda. Az új jövevény ugyanis a továbbfejlesztett Twin Frozr IV hűtésének köszönhetően a Sound Chamber teszt szerint egy Benchmarking vizsgálat alatt is szinte zajmentesen működést produkált. Az R9 270X HAWK 13 fázisú beállítással érkezik, így könnyen ki lehet majd hozni belőle a maximumot.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEzek már erőművek, nem is VGA-k. Árazásra leszek kíváncsi, az nagyon fontos tényező.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 hetetetszenek bár Én Nvidia párti vagyok 🙂 egy mezei GTX780, titan simán ellenék 😎
amonrazoli
12 éve, 3 hónapja és 1 heteörülnék egy ilyet tuti komoly erős kártyának de az ára valószínű el fog tántorítani a vásárlástól,talán egyszer lesz olcsó széria is alsó közép fele amit megengedhetek magamnak.
1000feri
12 éve, 3 hónapja és 1 hetemegfontolandó….
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon jók, de szerointem csak róla készült képekkel tudom kielégíteni a kiváncsiságom 🙂
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNa még nem tudom az árát, de az biztos, hogy nem lesz annyim, amennyit kérnek majd érte 😄
banyasz12
12 éve, 3 hónapja és 1 heteKiváncsi leszek a teljsitményére pontosan ! Aztán meglátjuk :=)
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 1 heteBrutál jól néz ki! Elfogadnék egyet 😄
aladin
12 éve, 2 hónapja és 3 hetehát igen ténleg jól néz ki!!!