Valami készülődik a Blizzard műhelyében. Már korábban is voltak pletykák egy ismeretlen projektről, melyen a cég fejlesztői már régóta dolgoznak állítólag. Az újabb fecskék már azt csicsergik, hogy konkrétan a Diablo harmadik részéről van szó.

Amely állítólag követi a neves elődök hagyományait, ugyanakkor az egész környezet harmadik dimenzióba kerül az elvárásoknak megfelelően. Apropó 3D! A Blizzard tapasztalt 3D designerek tömkelegét keresi valamihez, látható a cég álláshirdetései között. (Igaz, ez utóbbi már inkább a spekuláció kategóriába sorolható, csak gondoltuk azért ennek is itt a helye…)

A realitás azonban az, hogy évek óta egyetlen szóval sem említett semmit a Blizzard Entertainment a játékkal kapcsolatban, de ugyebár a titkolózást, illetve a hosszas várakoztatást már a részükről megszokhattuk. Júniusig még várnunk kell tehát! Addig is menetrendszerűen jövünk még párszor az újabb bulvárhírekkel a Diablo-val kapcsolatosan.

Kapcsolódó:

Diablo 3 info?