Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Valve egy teaser oldalt lőtt fel a Steam rendszeren belül, melyhez 3 bejelentés is társul majd és említettük, hogy mostanra szólt az első bejelentés. A Valve az ígéretéhez híven lerántotta a leplet erről és kiderült, hogy mit is takart.
Ez nem más, mint a SteamOS.
A SteamOS egy Linux alapokra épülő operációs rendszer, melyet a Valve kifejezetten játékok számára készített.
Ígéretük szerint az elkövetkezendő hetekben számos AAA kategóriás játékbejelentés érkezik majd a platformra és 2014-ben rengeteg játék jelenik majd meg, illetve a Steam több mint 3000-es kínálata is elérhető lesz majd.
A SteamOS-t úgy reklámozzák, mint egy ingyenes operációs rendszer a nappaliban található gépekre. (Itt gondolom a Steam Box-ra gondolnak)
Aki további információra kíváncsi, az látogasson el a SteamOS hivatalos oldalára.
Eközben az eredeti teaser oldalon megjelent a második számláló, mely szerda este 19:00 órára van időzítve.
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNa akkor Steam Box lesz szerdán . Utána meg.. a kettő együtt… hm nincs ötletem…😄 Érdeklődéssel várom, biztos ki fogom próbálni az OS-t
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 heteÉn ezt jó ötletnek tartom. Ha pakolnak mellé valami megszokott felületet, akkor asztali gépre is jó lesz.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteMost lehet hülyeséget kérdezek, de ez az os miért is olyan jó? Linux-ra amúgy is terjedni kezdenek a játékok és ha jól tudom, akkor Steam játékok is vannak rá.
darkomen
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEzt a rendszert a Valve teljesen a Steam köré építette, tehát teljes integráció van a rendszer és a Steam között.
A funkciók nem csak egy programon keresztül lesznek elérhetőek, hanem maga az operációs rendszer látja el ezeket a feladatokat.
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEzt hívják árukapcsolásnak, Marketing Powa, nameg a saját rendszerben ők döntik el mit reklámoznak..😄 Nem a felhasználó..😄
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEmellett Steam fanatikus Windows usert is meg lehet téríteni. 😄
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHa kifejezetten játékra lesz, akkor tényleg jó lenne az asztali gépre 😄 Főleg, hogy ha egyre több steam játék lesz kompatibilis.
neurotic
12 éve, 3 hónapja és 3 heteAzért SteamOS-re nem számítottam. Érdekes irányba viszi el a Valve az egészet. Egy kifejezetten játékra optimalizált oprendszer, azért ez nem hangzik rosszul.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 3 hetehát igen, várható volt, hogy ma bejelentik, már a hétvégén is lehetett erről olvasni 🙂
marco
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEzer százalékig biztos voltam benne, amikor megláttam a címet, hogy Linux érkezik.😄
teferenc
12 éve, 3 hónapja és 3 heteegyébként meg a Steam OS Ubuntu 12.04en alapul mivel ez a hosszan támogatott verzió. egyébként meg pont ezért portolta a valve linuxra a steamet meg a saját játékaikat 🙂
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 heteTerjed a ZUBUNTU!
teferenc
12 éve, 3 hónapja és 3 heteej és sokan nem hittek nekem,hogy ez lesz 😄
gabor170
12 éve, 3 hónapja és 3 heteVégre valami, ami nem windows.