Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Battlefield 4 és az Assassin's Creed IV: Black Flag első pontszámai után a WWE 2K14 is megkapta első értékeléseit, aminek köszönhetően megtudtuk, hogy miként sikerült a Yuke által fejlesztett alkotás, ami a virtuális pankráció szerelmeseit kívánja megörvendeztetni. A 2K Sports által kiadóként gondozott WWE 2K14 ugyan egyelőre még nem zsebelt be túl sok pontszámot, ellenben az eddigi értékelései alapján nincs oka panaszra, hiszen míg a Destructoid egy masszív kilencessel, addig a többi magazin, köztük például a Polygon is egy nyolcassal jutalmazta a végeredményt.
Összességében tehát a WWE 2K14 az első megítélések alapján 80-85 százalékos átlaggal bír a kritikusok véleménye alapján, ami több mint nagyszerűnek tekinthető. Netán ti nem így gondoljátok?
Polygon – 8/10
Destructoid – 9/10
DigitalSpy – 3/5
GameInformer – 8/10
OPM – 8/10
marco
12 éve, 2 hónapja és 2 heteHű.😮 Holnap ránézek én is.
wegh
12 éve, 2 hónapja és 2 heteKár, hogy nincs PC-re 🙁
danielkiraly
12 éve, 2 hónapja és 2 heteNem számítottam ilyen magas pontszámokra😮
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 2 heteEngem is meglepett, hogy 80% felett teljesít 😄
totyak
12 éve, 2 hónapja és 2 heteHmm, jobb, mint ami várható volt. Bár igazából nem sok értékelés van eddig.
lolz
12 éve, 2 hónapja és 2 heteHát ha lenne PC-re kipróbálnám.🙁
raiden
12 éve, 2 hónapja és 2 heteInkább egy jó kis ketrec,vagy K1 gémet nyomtak volna minden platformra,arra jobban izgulnák…
kokasbalazs
12 éve, 2 hónapja és 2 heteez a játék megvan játszva, de attól függetlenül biztos jó bár én nem szeretem !
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 2 hetenem rossz,kár h nincs pc-re
lolz
12 éve, 2 hónapja és 2 heteUtálom a pankrációt,de ezt akkor is kipróbálnám.😄 Gondolom te is így vagy.😄
kpal
12 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyszerű game ,csak Pc-n sose lesz 🙁
rdave
12 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn is pontosan így vagyok vele. 😄 Nézni képtelen lennék, de valakit játékban szívesen szétpüfölök. 😄
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteRégen jo volt pc-n tolni 😄
attila199719
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaNa ez már valami grafika nem rossz,játk meg nem probáltam szóval még ninsc véleményem róla de ha olvasom pontszámokat joh lehet.
gamemester92
12 éve, 1 hónapja és 1 heteUgyanolyan sablon játék lesz, mint az előző részei. Új szereplőket raknak bele, illetve pár apró dologgal kipótolják és kész is. Évről évre ez megy.