Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A várakozásoknak megfelelően a mai nap folyamán elérhetővé vált a boltok polcain a Watch Dogs, amivel egyetemben az embargó is feloszlott az alkotás körül, így befuthattak az első játéktesztek, velük együtt pedig az első pontszámok is a játékról. Ennek köszönhetően megtudtuk, hogy bár nem lett tökéletes a végeredmény, a legtöbb kritikus azonban mégis 8-9 pontot adott rá, így valahol a kettő között félúton van az igazság, ha a Ubisoft alkotását szemléljük.
A nagyobb és nevesebb magazinok egyébiránt inkább rosszabbat, mint jobbat adtak a játékra, így például a Destructoid és a Polygon nyolcassal, de az Eurogamer csak egy hetessel jutalmazta a végeredményt. Íme a konkrét pontszámok:
Joystiq – 4/5
GodisaGeek – 9/10
CVG – 9/10
LeaderGamer – 9/10
DigitalSpy – 4/5
Gamespot – 8/10
Polygon – 8/10
GameReactor – 8/10
Eurogamer – 7/10
Destructoid – 8/10
StrategyInformer – 7/10
GameInformer – 8.5/10
PC Gamer – 87/100
Areajugones – 9/10
Pixel Dynamo – 8.2/10
5t3v3nk3
11 éve, 8 hónapja és 2 heterengeteg véleményt olvastam, és a legtöbben a grafikát róják fel negatívumként.
Ez számomra érthetetlen… A mai gamerek annyira ráálltak arra hogy ha nem vágja a szemem a grafika akkor a játék is csak >közepes/szar/te ilyen fossal játszol?< lehet. A sztorija egész jó lett, ahogy olvasgattam, de majd megnézzük a GC-s tesztet..😄 Az a baj, hogy a hype annyira felfokozta a várakozásokat, hogy sokan amiatt csalódnak mert egy "Bugattit ígértek nekik de csak egy McLarent kaptak" végül.
rdave
11 éve, 8 hónapja és 2 heteHála az égnek, a McLaren jobb! 😄
5t3v3nk3
11 éve, 8 hónapja és 2 heteKinek mi..😄
rdave
11 éve, 8 hónapja és 2 heteEgyikhez se húz a szívem, de a Bugatti szerintem ronda… 😄
A játékkal meg biztos nincs semmi gond, csak a szokásos, hogy mást vártak, mint amit kaptak, de majd a GC tesztet én is elolvasom. 🙂
totyak
11 éve, 8 hónapja és 2 heteSok helyen olvasom, akik letöltötték, hogy veszettül akad a játék a leggyengébb beállításokon is, hasonló géppel, mint az enyém. Úgy döntöttem nem veszem meg.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 2 hetehogy lehet azt mondani hogy csúnya a graf?😮 pc-n ultrán gyönyörűszép..
iappearmissing
11 éve, 8 hónapja és 2 heteMiért kell a warezolókból kiindulni? Az Nvidia és az AMD is új driverrel készült a megjelenésre, emellett jön majd patch is.
1000feri
11 éve, 8 hónapja és 2 hetebiztos ő is az 🙂
juhaszandor
11 éve, 8 hónapja és 2 heteHa már kint a játék, itt egy kis csemege 🙂
https😕/www.youtube.com/watch?v=Oj1UVuNG_Yg
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 2 heteérdekelt ez valakit????????????????????