Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Disney az Activision által gondozott Skylanders-sorozat kihívójaként szeretné csatasorba állítani a teljesen hasonló koncepción alapuló - gyűjtögethető figurák, portálok és így tovább - Disney Infinity-t, amihez nemrégiben befutottak az első játéktesztek, ezáltal pedig értékelések is. A cégnek azonban az első értékelések alapján nincs oka az aggodalomra, lévén eleddig többnyire kiemelkedő pontszámokat kapott a kritikusoktól a végeredmény, a Gameinformer például egy kilencest, az IGN pedig 87 százalékot adott rá.
Akadtak természetesen olyanok is, akik nem igazán tudták értékelni a Disney Infinity – nyíltan a kisebb korosztálynak szóló – kezdeményezését, így a Digital Spy egy ötös skálán mindössze két pontot adott rá, de a Gamesradar se vitte túlzásba a maga 2,5 pontjával, szintén egy ötös skálás értékelésen. Ti ezt vártátok a Disney Infinity-től, netán csalódás az első eredmények alapján?
Forbes – 9
GameInformer – 9
IGN – 8.7
GameTrailers – 8.6
Polygon – 8
Gamesradar – 2.5/5
DigitalSpy – 2/5
richie8
12 éve, 5 hónapja és 11 órájaÉn nem fűzök hozzá hiú reményeket, és nem is annyira érdekel ez a koncepció. Minden esetre grat a magas pontszámokhoz, van mire építkezni a továbbiakban, ám ahogy a felhasználók körében is megoszlanak a vélemények egy játékról, úgy a kritikusok között is.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaHát a pontok alapján vagy bejön valakinek vagy nem 😄
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaElég szar pontok de azért amik magasak, azok nagyon megleptek😮
rdave
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaA pontok alapján van akit nem fizettek le eléggé… 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaEz tüske volt Dave xD D kit udja, lehet aztán neked lesz igazad a végén 😄
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaKicsik jobban el lesznek vele 😛
totyak
12 éve, 5 hónapja és 9 órájaÉn konkrétan azt vártam tőle, hogy bukás lesz. És szerintem az is lesz, hiába a jó pontozások.
roli0119
12 éve, 4 hónapja és 4 hetemegvéve
marduk
12 éve, 4 hónapja és 4 heteBefejeznéd ezt a spammolgatást? Vagy inkább bant szeretnél?
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteJól fog teljesíteni a pénztáraknál, mert disney és a skylanders mintáját követi..