A mozgóképen a CryEngine 3 hajtotta alkotás egy pre-alfa verzióját láthatjuk futás közben egy percen keresztül, megmutatva a játék lényegesebb, de leginkább látványosabb mozzanatait. Egy biztos, a látvánnyal nem lesz gond, mint ahogyan a játékmenettel sem, annak ellenére is, hogy az újdonságokat majd ne itt keressük.
Feltéve persze, ha a Crytek megengedi majd a nyugati játékosoknak is, hogy keresgéljék az újdonságokat, mivel továbbra is csak és kizárólag az ázsiai régiókra van bejelentve a Warface, és egyelőre semmilyen biztos jel nem mutat arra, hogy az illetékesek meggondolnák magukat, de amíg egy kevéske remény is van arra, hogy a Warface hozzánk is megérkezhet, addig nyugodtan foglaljuk bele nevét lefekvés előtti imádságunkba. Reményből márpedig jelenleg még nagyon is sok van, és, hogy mennyire érdemes reménykedni, azt az alant beszúrt videó kiválóan prezentálja.
#tv#