Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2K Games munkatársai bemutatták végre a Mafia III első hivatalos fejlesztői naplóját, aminek keretein belül a játék producere alaposabban is megismertet minket az alkotás alapjaival. Ennek megfelelően elsődlegesen hallhatunk például New Orleans városáról - amelyben 1968-ban maffiáskodhatunk -, valamint a játék főhőséről, a Vietnamot is megjárt Lincoln Clay-ről, aki szeretne leszámolna a metropolisz teljes alvilágával.
Andy Wilson a kisfilm során természetesen számtalan más témát is érint az alábbi fejlesztői naplóban, így érdemes alaposan odafigyelni a mintegy másfél perces bemutató alatt.
rdave
10 éve, 5 hónapja és 1 heteEléggé nagy csalódásnak tűnik számomra, ezért úgy döntöttem a megjelenéséig és kipróbálásáig nem mondok konkrét véleményt. 🙂 Egyenlőre még barátkoznom kell vele, nem is kicsit…
supermanvsbatman
10 éve, 5 hónapja és 1 hetekicsit félek elfogják rontani
italianman
10 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem érdekes lesz. Érdekes helyszín, érdekes időben. Nekem egyedül ez a főhős nem tetszik(bár még elég keveset lehet róla tudni).A második részt szerintem nagyon nehéz lesz űberelni.Eléggé letudott kötni.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 1 heteSzívesebben néznék gameplayt. Valami olyat, ami meg is győz, hogy ez nem egy kupac trágya lesz. Amit eddig láttam, az siralmas.