Az erről szóló hivatalos közleményből kiderült, hogy a színészek így nemcsak jobban értesülhetnek majd a jövőben arról, hogy milyen videojátékon dolgozhatnak, illetve hogy lesz-e bennük például erőszak, káromkodás, szexuális tartalom vagy rasszizmus, hanem kialkudott bérükön felül bónuszt is kapnak, méghozzá felvételenként 75 dollárt, több mint 10 felvétel esetén pedig maximum 2100 dollárt.

A színészek tehát jól jártak, de mi a helyzet a videojátékos cégekkel? Ők konkrétan semmit sem kaptak, így kéréseik süket fülekre találtak, pedig szerettek volna büntethetőséget kérni azokra a színészekre, akik késnek a felvételekről, esetleg félvállról veszik azt, és így hátráltatják a munka menetét. Mi szívesen láttuk volna, ha ebbe is belemennek a sztrájkolók!