Battlefield: Bad Company 2: PC-s javítás érkezik hozzá hamarosan

2010. október 27.
2.8981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár már hónapokban számolható a Battlefield: Bad Company 2 megjelenése, a DICE mégsem halad olyan tempóban a kötelező javítások készítésével, mint azt megszokhattuk tőlük, lévén még mindig számtalan olyan hiba és bug akad - elsősorban - a PC-s verzióban, amit lassan egy év után már illene kigyomlálni.
 

Az illetékesek szerencsére észhez tértek az elmúlt hetekben, hiszen a csapat kommunikációs menedzsere a hivatalos fórumon erősítette meg, hogy a kedves elhanyagolt PC-s játékosok is örülhetnek, mert hamarosan egy méretes tapaszt gyártanak a Bad Company 2-höz.

A javítás tartalmáról bővebben is olvashattok a játék hivatalos fórumán, ahol a bejelentést is megejtették, akit azonban csak a lényeges rész érdekel, annak elég annyit tudnia, hogy számtalan bug javításra kerül, fixálják a 3D-t, de a találati rendszert is teljes egészében kicserélik a Medal of Honor-ban látottakra, így például pontosabbak lesznek a fegyverek. Mindemellett olyan apróságok is cserélődnek, mint a chat ablak kék háttérszíne, de a 2 másodperces halhatatlanság is eltűnik, helyette az első mozdulat megtételéig leszünk isteni tulajdonság birtokosai. A patch hivatalos megjelenési dátumot egyelőre még nem kapott, de a fentiek értelmében megéri várni rá.
Battlefield: Bad Company 2 megjelenése, a DICE mégsem halad olyan tempóban a kötelező javítások készítésével, mint azt megszokhattuk tőlük, lévén még mindig számtalan olyan hiba és bug akad - elsősorban - a PC-s verzióban, amit lassan egy év után már illene kigyomlálni.'>
1 hozzászólás

totyak

15 éve, 11 hónapja

Ha foltozásról érkezik hír, az mindig jó, az javítást jelent. Olyanról szerencsére még nem hallottam, hogy egy folt tovább rontott volna egy játékot röhögő smiley

válasz erre
Battlefield: Bad Company 2
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja