Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy az idei GDC expó keretein belül a DICE és az Electronic Arts bejelenti a soron következő negyedik Battlefield-játékot, az IGN magazin elmondása szerint ugyanis egy olyan meghívót kaptak a nagy eseményre, ami kinézetével és színpalettájával egyértelműen a kérdéses sorozattal rokonítható. A lap munkatársai elmondták, hogy a meghívó március 26-ra szól, de természetesen semmiféle konkrétumot nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy az Electronic Arts valóban a Battlefield 4-et fogja-e majd bejelenteni, vagy netán valami egészen mást.
Érdekesség egyébiránt, hogy a kiadó az elmúlt két évben mindig a kérdéses rendezvényt választotta egy-egy újabb háborús FPS-játékának bejelentéséhez, így a GDC 2011-en leplezték le a Battlefield 3-at, míg a GDC 2012-n a Medal of Honor: Warfightert. Kár lenne éppen idén megtörni ezt a szép szériát, nem igaz?
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteSajnos esélyes hogy igazad van, most is így lesz. Egyszerűen szalagmunka lett belőle…🙁
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteHát igen, futószalag gyártás lett belőle sajnos. Kár érte, mert jobban örülnék ha ritkábban jönne ki, de az változatosabb lenne…
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteA battlefield 3 motorrral grafikával együtt 7 évig készült. Ennek nagy része a frostbite 2 elkészítése volt. 4 év pedig a mapok munkálatai, beleértve a dlc-k gyártási idejét is. A battlefield 4 2 évig készül, a dlc-kel együtt 3-4 év lesz belőle. Hol van itt a futószalagmunka????
Gondolkodj mielőtt beszélsz. Eddig is volt két vagy három évente bf……
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 5 napjapl ott hogy a mapokat modokat sokkal jobbakat csinaltak a 2 hoz, lelkes amatorok, erre ezt gyorsan megakadalyoztak a harmadik reszben…
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 hetekirály lesz az tuti