Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hosszú-hosszú hónapokon át nem hallottunk semmit sem a Battlefield 3-ról, amelyről még két évvel ezelőtt szivárogtak ki az első pletykák és információk, amiket ennyi idő után érdemes inkább elfelejteni. Utóbbi tevékenység pedig azért is lehet hasznos, mert a közeljövőben nem kizárt egy hivatalos bejelentés sem, legalábbis a Worthplaying srácai szerint, akiknek John Pleasants, az EA egyik embere erősítette meg, hogy bizony készül a Battlefield 3, méghozzá a DICE műhelyében.
Az úr, állítása szerint már látta a játékot, és szerinte nagyon jól néz ki, bár az élményt sajnos semmilyen formában nem osztotta meg velünk. Mindemellett érdemes áttekinteni, hogy a Battlefield franchise immáron duplán harmadik tagja van készülőben, hiszen az alap Battlefield 3 készül, mint a fentiekből megtudtuk, de mellette még ott a Battlefield 1943, valamint a Bad Company 2 is(képünkön), így aki krónikus Battlefield hiányban szenved, az elkövetkező hónapokban, talán években is, nyugodtan dőlhet hátra. Várjuk a hivatalos bejelentést és az első látnivalókat.