Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Rocksteady újabb letölthető tartalmakat jelentett be nemrégiben a Batman: Arkham Knight-hoz, így kiderült, hogy augusztus folyamán két nagyszerű DLC is érkezik a Season Pass-tulajdonosok számára. Az egyik első az 1989 Movie Batmobile Pack címre hallgat, és ebben a legendás 1989-es mozifilm egyes kellékeit találhatjuk majd meg, így a Denevérember akkori ruháját, valamint a korhű Batmobile-t, amellyel két új versenypályán száguldozhatunk majd. Ez utóbbiakat már az 1992-es Batman Returns ihlette, a bővítmény különlegessége pedig nem más, minthogy ezt már a Rocksteady készítette.
Akárcsak az augusztusban érkező másik DLC-t is, amely egy Michael Keaton-korszakos skin-csomag lesz, méghozzá olyan különlegességekkel, mint az 1990-es Macskanő, az 1991-es Robin, az Arkham Origins Denevérembere, az ikonikus szürke és fekete Batman, az 1970-es Batman, valamint az eredeti Arkham Nightwing.
Mint ismert, konzolokra a mai napon látott napvilágot a Batman: Arkham Knight első komolyabb bővítménye is, amely Batgirl köré épült fel. Ennek PC-s változatai addig csúsznak, amíg az alapjátékot gatyába nem rázták ezen a platformon a készítők, de addig is íme két vaskos gameplay felvétel a kérdéses bővítményből:
mordorer
10 éve, 6 hónapja és 6 napjaMichael Keaton verzió volt a legjobb!
totyak
10 éve, 6 hónapja és 6 napjaJók ezek a régi kosztümök. Érdekes látni hogy fejlődött a Batman ruha.
ronalddo
10 éve, 6 hónapja és 6 napjaHogyhogy csak a season passosok kapják? Másnak nem is lesz elérhető?
angol26
10 éve, 6 hónapja és 6 napjaEnnyi passzos cucc egy hardcore S&M filmben is sok lenne. 🙂
supermanvsbatman
10 éve, 6 hónapja és 5 napjajó sok lesz 😄