Batman: Arkham City: Kiszivárogtak az első részletek

2010. augusztus 11.
2.6081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mint arról korábban már beszámoltunk nektek, a Batman: Arkham Aslyum folytatása, avagy az Arkham City a GameInformer magazin legfrissebb számában kíván bemutatkozni a fanatikusoknak, így ott olvashatjuk majd az első hivatalos információkat, illetve nézhetjük meg róla a debütáló képeket is.
 

Bár az újság megjelenésére egyelőre még várni kell, egy a tűzhöz közeli forrás, aki állítólag már olvasta a végleges cikket, úgy döntött, hogy megoszt néhány gondolatot belőle a nagyvilággal. Alant tehát hivatalosnak nevezett, de egyelőre még pletykaként kezelt részleteket olvashattok az Arkham Asylum folytatásáról.

Az írásból kiderült, hogy a történet középpontjában Kétarc lesz, aki Macskanő meggyilkolásával szeretne tiszteletet szerezni magának az alvilágban. Arkham City-t Quincy Sharp alkotja meg, aki egy általa felvásárolt területet fallal vesz körül, amire azért volt szükség, mert a Black Rock börtön már nem elegendő az elítéltek számára. A játékmenetről annyit szivárogtatott ki a forrás, hogy Batman számára már a kezdetek kezdetén elérhető lesz az első epizód összes felszerelése, és még több fejtörő, mellékküldetés, valamint kihívás is vár ránk a folytatásban, ami lényegesen megnöveli majd a játékidőt. Hősünk az Arkham City betöltése után képes lesz füstbombákat hajigálni, és egyszerre akár két támadást is ki tud védeni, ami hasznos lesz akkor, ha az utcán szabadon szaladgáló bűnözőket kívánjuk elkapni. Jelenleg mindössze ennyi, amit megtudtunk az Arkham Asylum folytatásáról, reméljük, hogy a hamarosan megjelenő magazin megerősíti a fentieket, mindez ugyanis egyelőre a szóbeszéd kategóriába tartozik.
nincs még hozzászólás

Batman: Arkham City
6.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profilja