Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepően nagy a nyüzsgés manapság a kézi konzolok világában, ami nem véletlen, hiszen a Sony egyes források szerint éppen a PSP2 bemutatásán fáradozik a zsákutcába került Go után, míg a Nintendo egy olyan új hordozható masinát szeretne életre hívni, amely szemüveg nélkül is képes előállítani a három dimenziós térhatást. Egyes fejlesztők szerint azonban nem csak ez lesz az egyetlen erőssége a gépezetnek, lévén az IGN egyik cikke alapján kiderült, hogy a 3DS olyan brutális teljesítménnyel rendelkezik majd, amely az Xbox 360-hoz, illetve a PlayStation 3-hoz közelít teljesítményben.
A roppant merész kijelentés ha igaz, akkor nem zárható ki még az sem, hogy a Nintendo az első hordozható HD játékgép piacra dobását tervezi a legújabb DS képében, amely a három dimenziós hatást a cikk szerint úgy éri majd el, hogy minden egyes játékmezőt kétszer renderel. Mivel a fenti információk tulajdonképpen hivatalos bejelentés híján íródtak, kezeljük őket erős fenntartásokkal, de ha valóban ilyen teljesítménye lesz a gépezetnek, amely az írás szerint a Nintendo Wii-t mérföldekkel lekörözi, akkor a Sony kezdheti felkötni a nadrágját. Kíváncsian várjuk az idei E3-ra esedékes leleplezést…
marco
15 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért valahogy ezt nem tudom elképzelni…
maniac
15 éve, 7 hónapja és 2 hetePár éve még azt sem tudtuk elképzelni, hogy a tévé előtt hadonászva irányíthatunk játékokat, vagy egy szemüveget felvéve szinte előttünk ugrálnak az ellenfelek. Megerősített tény ugyebár, hogy a 3DS szemüveg nélkül is képes lesz a 3D megjelenítésre, miért ne kaphatna brutális megjelenítést is?🙂🙂🙂 Valóban elég hihetetlen amúgy, de ha összevetjük, hogy régen örültünk a fekete-fehér tetrisznek, ma meg a PSP-vel azért elég durva kinézetű játékokkal tolhatjuk, hmmm, sok a példa…🙂 Nagyon-nagyon várom a hivatalos leleplezést.🙂
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHát de a 360 ás a PS3 teljesítménye között 100000000000000 trilliárd fényév van!!!!!!!!! Most melyiknek a teljesítményéhez fog hasonlítani? És eddig is a pletykák szerint a PSP2-nek meg 4 magos procija lesz…. A nintendo kötheti a gatyáját, nem a Sony….
maniac
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEzt talán az IGN cikkíróitól kéne megkérdezni.🙂 Mi csak közvetítettük, amit ők leírtak.😉 Egyébként ha a Nintendo-nak ilyen teljesítménye lesz, akkor hiába lesz négy mag a PSP2-ben, ami ugye még meg sincs erősítve hivatalosan, a 3D és a brutális kinézet lemossa majd a Sony-t. Ezt pedig úgy mondom, hogy világ életemben óriási Sony párti voltam!🙂
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEz hol brutális kinézet? Meg nekem a képről le sem esik, hogy hogyan kéne megfogni egyeltalán.
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteMivan?! Ez a kis sz@r? Hát de tök gagyi! Én még 3D-s játékot sem láttam rá. Á ez valami hülyeség lehet, ezt nemhiszem el. A PSP-k sokkal jobban náluk, a játékok is úgynézten ki rajtuk mint PS2-n, ezen meg mint egy gameboyon.
maniac
15 éve, 7 hónapja és 2 heteTe most tényleg ennyire sötét vagy? Sem a kinézet, sem a név, sem a teljesítmény, semmi nincs megerősítve, nem végleges még.🙂 A képen egy egyszerű Nintendo DS látható… A hír pedig egy olyan cikk alapján íródott, amely a készüléket már tesztelő fejlesztők nyilatkozatai alapján készült. Ergo semmi sem biztos, de ha tapasztalt emberek ilyen hasonlattal éltek, akkor biztosan nem egy PSP-s színvonal lesz a végeredmény.
maniac
15 éve, 7 hónapja és 2 heteTe megint miről beszélsz?😄 Emberek, hahó, az új Nintendo hordozható masináról szól a hír, nem a jelenleg is piacon lévő DS-ről…😄😄😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEddig a hozzászóéók nem tudták elképzelni az új nintendo-t hát én sem. Szerintem csak összehablatyoltak valamit ezek a tesztelők vagy mizéhozé
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteValami olyasmi lehet. Ha egy kis DS (ami szerintem sz@r) majdnem olyan erős lesz mint a nagy konzolok akkor én megeszem a kalapom. Kecsappal. Ez tuti valami hülyeség.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHülyeség is. 3D-s hatást szemüveg nélkül hogy a fenébe!? Pont most tanultunk fizikából látószögös izéét és megkérdeztem tanbát külön a 3D-s látásról és ahhoz magának a monitornak olyannak kéne lennie, hogy nagyobb meg minden. szeümveg nélkül nem tudnak 3D-t.
rambo
15 éve, 7 hónapja és 2 heteA 3DS az egy tök más konzol lesz. Új hardver, új desing, 3D hatás, satöbbi… ami a hírnél van kép, az csak egy fanmade pikcsör.
rambo
15 éve, 7 hónapja és 2 heteMár hogyne lehetne 3D-s hatást szemüveg nélkül. Már ki is van találva, hogyan, nem újdonság ez. Az viszont újdonság, hogy beleépítik ezt egy handheld konzolba.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHa lehet akkor írd le hogyan, mert én nem tudom és nem hiszem el.
rambo
15 éve, 7 hónapja és 2 hetehttp😕/www.terminal.hu/cikk.php?article_id=118214
red
15 éve, 7 hónapja és 2 heteMinden további nélkül lehetséges. Ha jól emléxek még a Sharp találta ki, hátránya, h egyelőre még csak kis képernyőméreteknél alkalmazható.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteELhsizem h létezik iylen de azért érdekes h szemüveg nélkül látod a 3D-t
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteVannak ilyen 3D tv-k amiknek szép 3D-s szerű hatása van persze nem olyan 3D-s , hogy teljesen olyan mintha ottlenne, csak szép élethű, mert éles. Szerintem ennél is valahogy ígygondolták. Amúgy akkoris sz@r a DS. 😄
dns
15 éve, 7 hónapja és 2 hete„…a három dimenziós hatást a cikk szerint úgy éri majd el, hogy minden egyes játékmezőt kétszer renderel.”
Én meg már azt hittem, hogy qrva gyorsan kell majd mozgatni😄😄😄
vopi
15 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem ezek a fenntartásaim, ezért nehezen hiszem:
1. Milyen aksi lesz benne, ami ekkora teljesítményt órákig táplál?
2. Milyen hűtés?
3. A Nintendo köztudottan nagy ívben tesz a HD-re. (mondjuk ezen könnyen lehet változtatni)
skyman
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHuuu ez télleg durva. Hát ha ez bejön akkor mindeképp hatalmas dobás lessz. de tényleg akad kétség az álitásokkal kapcsolatban, főleg igy, hogy nem hivatalos bejelntés.
Minden eggyes soron következő sort egyre nagyobb izgalommal olvastam végig😄 Ez most felébresztette az agyamat😄
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn inkább a psp-t fejleszteném, nem a ds-t. Tennék rá érintőképernyőt máris jobb lenne mint a ds. Hátmég egy csomó újítással. 😄
rambo
15 éve, 7 hónapja és 1 heteCsak fele annyi jó játék sincs rá… 🙂
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteX360 és PS3-hoz??? Ááá… 😄
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteJa kicsit erős hasonlat mitnha a S*zuki közelitene a F*rrarihoz 🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hete#alahuz# #alahuz_vege##alahuz# #alahuz_vege##kover# #kover_vege# Ps3😎