Természetesen konkrét tervek még nincsenek, de Gibeau szerint az elkövetkezendő hónapban rengeteget fogunk hallani a program következő részéről, amely egy nagyon komoly vérfrissítésen esik át. Ennél többet nem is árultak el az illetékesek, az viszont már több, mint reményteli pillanat, hogy a cég egyik régi nagy kiválóságát ismét rivaldafénybe helyezték, hiszen akárhogyan is nézzük, utoljára 2007-ben kaptunk friss Medal of Honor epizódot.
Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az EA talán megérezte a válságot, hiszen bár már érezhető volt az utóbbi időben a változás szele, de, hogy ezt egyszerre két nagy – ha nem a legnagyobb – címével tegye meg, az kissé abszurd, ám teljesen pozitív. Mi nagyon várjuk az új Medal of Honor epizód bejelentését, amely ezek után már bármelyik nap bekövetkezhet, reméljük, hogy tényleg nem kell csalódnunk benne, és valóban komoly reformokkal áll elő majd az Electronic Arts brigádja…
tibit
16 éve, 2 hónapja és 1 heteA mohának van jövője, hangulat szempontjából az első a játékok közt, még a codtól is jobb volt anno!🙂
A Pacific Assault volt az utolsó moha amivel játszottam, az Airborne még csak kacsingat, de…😉
maniac
16 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem az összes epizód ott van a polcomon, mint kötelező második világháborús játék, de kétlem, hogy ebben a témában alkotnának tovább a srácok.🙁 Szerintem ezek is modernizálódni fognak, vagy valami még rosszabb. Az Airborne-t ne hagyd ki Tibor, szerintem az egyik legjobb világháborút feldolgozó FPS volt… Szerintem!
tibit
16 éve, 2 hónapja és 1 heteNem fogom! 🙂 Pacific Assault nagyon gyengére sikerült, nagyon nem tetszett, úgy gondoltam, hogy még ha jobb is az elődtől az Airb. akkor sem lehet sokkal jobb, de ha már így ajánlod, biztos ütős! 🙂
Szerintem maradjanak csak meg a 2.vhnál, mohához az illik. Remélem felmerül majd náluk a német kampány lehetősége, big szenzáció lenne! 😉