A lap értesülései szerint az Intel-konkurens csipgyártó 32%-os részesedést akar elérni év végére az asztali processzorok piacán. Az AMD az első és második negyedévben 10 illetve 9,5 millió, azaz összesítve 19,5 millió CPU-t értékesített, a második félévre vonatkozólag pedig 26 millió lapka leszállításával számol a cég.
A kaliforniai csipgyártó reményei szerint a most következő időszakban erősen megnő majd a kereslet az AM2-es foglalatú processzorai iránt, és nem utolsó sorban az is ösztönzőleg hathat a vásárlókra, hogy nemrég számos lapkájának árát jelentős mértékben csökkentette a vállalat.
Szakértők úgy vélik, ha az AMD valóban megvalósítaná a 46 millió darabos értékesítést, úgy megszerezné magának az asztali processzorpiac közel egyharmadát. Az Intel-konkurens azonban a notebook-processzor piacon is növelné jelenlétét, azaz számításaik szerint év végére 15%-os részt tudhatnak majd magukénak.
Kapcsolódó linkek:
Advanced Micro Devices