A több mint tíz éves csapatnak már rengeteg kiváló alkotást köszönhettünk az idők során, azonban a mai napon megmutatták, hogy van még a tarsolyukban ötlet, és játék is, ha pedig nem hinnéd el, akkor tarts velünk a továbbiakban, hiszen megtudhatod, hogy milyen érdekességeket visz ki Kölnbe az Akella csapata.
Az első a sorban a Disciples III: Renaissance, amely az egyik legsötétebb körökre osztott stratégia képében díszeleg a játékosok előtt, a sokat várt új epizód pedig az idei gamescom összejövetelen már végre játszható formában is jelen lesz.
A kiállításon az Akella istállójából az egyik legjobban várt darab a Numen (ejtsd: nyoo-min) című alkotás, amely egy ókori mitológiákon alapuló akció-szerepjáték lesz, hasonlóan a Rise Of The Argonauts-hoz, bár a Numen alapjaitól lesz más.
A felhozatal harmadik tagja a Pound of Ground, amely már nevében is érezteti, hogy valami humoros alkotás készülődik mögötte, ezzel a feltételezéssel pedig el is találtuk a lényeget, ugyanis egy poénokkal teletűzdelt, zombi-hent lesz ő.
Az Akella mindig is híres volt kalandjátékairól, az idei rendezvényen is ott lesz néhány kiváló darab ezek közül, az első a sorban rögtön egy unikum, méghozzá A Stroke of Fate: Operation Valkirie néven, amely egy második világháborús kaland lesz. Mivel ez olyan ritka a stílusban, mint a fehér holló, naná, hogy várjuk a róla készült felvételeket, információkat.
A Dead Mountaineer's Hotel is a kalandjátékosoknak kíván örömet okozni, tipikusan téli, nyugodt, nyomozgatós fajta lesz, ahol a címben szereplő hotelbe kell ellátogatnunk, és megoldani néhány izgalmas rejtélyt.
Szintén kalandjátéknak készül a The Bad, the Ugly and the Sober, amely az A Stroke of Fate: Operation Valkirie-hez hasonlóan egy érdekes darab lesz, mert olyan kalandjáték, amely a vadnyugaton játszódik, sajnos roppant kevés van, ez a darab viszont ezt a stílust fogja erősíteni.
Az utolsó szereplők is a kalandjáték kategóriában kaptak helyet, méghozzá egy sorozat részeként, ők a Susan Rose: Delicate Murder és a Susan Rose: Mysterious Child, mely darabok történeteit Daria Dontsova orosz író jegyzi, stílusilag pedig egyértelműen a nyomozgatós kalandjáték kategóriába tehetők.
Az Akella tehát ezekkel a játékokkal kíván elcsábítani minket a 2009-es gamescom kiállításon, amelyet ezek után csak még jobban várunk! Jövő héten kezdünk!