Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb érdekes szóbeszéddel lettünk gazdagabbak még a tegnap esti órákban a next-gen Xbox konzollal kapcsolatban, ám a masina tulajdonságai helyett ezúttal a kezdőcímek kerültek szóba. A The Verge magazin értesülései szerint ugyanis a Microsoft már legalább négy címet biztosan felsorakoztatott a háttérben a masina rajtjára, így egy új és állítólagosan elképesztő grafikával ellátott Forza-játék mellett a Crytek által fejlesztett és korábban még a kurrens generációba vár Ryse című akciójáték is az Xbox 720 első megjelenő alkotásai között kap majd helyet.
Az említett lap forrásai egyébiránt két további alkotásról is lerántották a leplet, így állításuk szerint egy zombis játék mellett a háttérben már javában készülődik egy erőteljes Kinect-támogatással ellátott Pixar-stílusú családbarát alkotás is.
Érdekesség, hogy a The Verge szerint a külsős fejlesztőcsapatok nagyon erős FPS felhozatallal is készülnek az Xbox 720 premierjére, így talán egy új Halo is bejelentésre kerülhet majd hozzá.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteRyse alap reméltem is hogy így lesz. Forza sem meglepő. A zombis alktoás meg hűha…
Szóval semmi extra…🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteA Pixaros cucc mondjuk kifejezetten érdekel…