Megtudtuk ugyanis, hogy már a jövő év elején megérkezhetnek az első olyan készülékek, melyek képesek lesznek érzékelni a 3D-s teret, valamint le is tudják azt modellezni. Elsőként egy táblagép érkezik majd, ám később okostelefon is érkezhet, ráadásul azt is megtudtuk, hogy az LG segítségével készülnek az első modellek.
A vállalat másik érdekes projektjéről, az Ara-ról is esett néhány szó, miközben a fejlesztőcsapat vezetője demonstrálni próbálta az első nagyjából működő készüléket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak félig sikerült életet lehelni a készülékbe, ám első lépésnek ez sem rossz. Megtudtuk továbbá azt is, hogy magának az Androidnak is sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy támogassa a moduláris készülékeket, az első bárki által megvásárolható fecskékre pedig 2015-ig kell majd várnunk.