Az iPad után iPhone készülékünk is kell a Microsoftnak

2013. szeptember 25.
1.6711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Nem is olyan régen számoltunk be a Microsoft meglepő beszámítási akciójáról, máris itt a következő redmondi lépés, mely nem korábbi Apple táblagépünkre vonatkozik, hanem iPhone készülékünket célozza meg.
 

A korábbi akció sikeréről még nem igazán nyilatkoztak, így valószínűleg ez egy előre megtervezett második lépés a Microsoft részéről, mely várhatóan pénteken indul.

Az iPad promócióhoz hasonlóan itt is készülékünk állapota határozza meg a Microsoft által jogosnak tartott összeget, melyet a cég reményei szerint beleinvesztálunk majd egy Surface táblagépbe vagy valamilyen Windows Phone készülékbe. Az elfogadott készülékek között az iPhone 4s és iPhone 5 modellek szerepelnek, melyek minimum 200 dollárt (45 ezer Ft) érnek a redmondiak számításai alapján. Az összeg egyébként akár a 350 dollárt (78 ezer Ft) is elérheti több oldal szerint.

Az előző akcióhoz hasonlóan sajnos ez sem lesz egy elterjedt dolog a hivatalos boltok körében, de több forrás szerint is bővülő tendenciát fog mutatni a kezdeményezés.
11 hozzászólás

LolZ

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

juhaszandor írta:
Hát mondjuk a célközönség pont a pénzesek, akik megvásárolják az apple termékeket. mosolygó smiley
Azok nem fogják vissza adni hidd el.röhögő smiley Egyébként ha lenne "ájfónom" és gyors pénz kellene,akkor oda adnám.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Az összevásárolt termékeket pedig az Apple ajtajába dobják le, ha egyáltalán lesz olyan aki beadja. röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Tardief88 írta:
Mondjuk aok gazdag amerikait nem izgatja annyira néhány dollár mint minket.
Hát mondjuk a célközönség pont a pénzesek, akik megvásárolják az apple termékeket. mosolygó smiley

válasz erre

Tardief88

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

juhaszandor írta:
Valaki biztos vesz így, de nem valami jó üzlet röhögő smiley
Mondjuk aok gazdag amerikait nem izgatja annyira néhány dollár mint minket.

válasz erre

juhaszandor

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Valaki biztos vesz így, de nem valami jó üzlet röhögő smiley

válasz erre

amonrazoli

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

ha lenne ha nem ennyiért nem adnám oda esetleg legrégebbi Iphone-t

válasz erre

kpal

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

totyak írta:
Az a felhasználó egy kötöznivaló bolond, aki ilyen összegekért becseréli az Apple termékét. Akkor inkább adja el jobb áron és a kapott összeget fektesse valami Microsoft termékbe, ha már arra fáj a foga.
ez is lehet "kártelezés "...

válasz erre

Tardief88

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Kíváncsi vagyok hogy mmekkora sikere van/lesz a dolognak.

válasz erre

totyak

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Az a felhasználó egy kötöznivaló bolond, aki ilyen összegekért becseréli az Apple termékét. Akkor inkább adja el jobb áron és a kapott összeget fektesse valami Microsoft termékbe, ha már arra fáj a foga.

válasz erre

Alice

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Microfos mindent szeretne mosolygó smiley

válasz erre

kpal

12 éve, 9 hónapja és 3 napja

Próba szerencse, de ezzel nem húzzák magukhoz felhasználókat.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profilja