Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a generáció végéhez közeledvén már kár azon rágódni, hogy mit csinálhatott volna másképpen a Sony, vagy a Microsoft, de az IGN információi szerint a japánoknak kis híján egy hatalmas katasztrófát sikerült elkerülniük az utolsó pillanatban a PlayStation 3-mal. A magazin birtokába jutott, névtelen források által szolgáltatott információk alapján ugyanis a Sony eredetileg azt tervezte, hogy már 2005-ben a boltok polcaira küldik a konzolt, de a fejlesztők és a mérnökök ezt megakadályozták, mert szinte az utolsó pillanatban visszadobták a félkész terveket.
Ezzel a PlayStation 3 csak egy évvel később kerülhetett fel a boltok polcaira, amivel az IGN szerint egy katasztrófát előztek meg a japánok, hiszen eredetileg nem terveztek külön GPU-t a konzolba, avagy mindent SPU-k segítségével futtattak volna.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a konzol egyáltalán nem lenne versenyképes a hardver tekintetében, így a Sony rájött, hogy a Cell processzorok mellett egy külön GPU-ra is időt kell szánniuk, ezért történhetett, hogy 2005-ben még nem került a boltokba a PlayStation 3. Vajon jól döntött a Sony?
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 1 heteteljesen felesleges ilyeneken rágódni, ha sikeres a ps3 akkor jól döntöttek és pont 🙂 meg már am is itt a ps4 ami valószínű sokkal jobb
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteha azt meglépik lehet ps4 se lenne ,de mar mai fejjel tanultak belőle 🙂
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEz már a múlt. Most rágódjon a nép a PS4-en 🙂
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNem értek ezekhez a technikai dolgokhoz, de ezek szerint jól döntöttek.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem ez hülyeségnek hangzik, nem tudom elképzeli, hogy ne akartak volna GPU-t is bele rakni. Valószínűbb, hogy a PS2 még jól fogyott, így inkább szép lassan fejlesztgették a konzolt, meg lehet kicsit alá is becsülték az előző gen miatt az MS-t és Nintendot.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem is inkább ez a valószínűbb, mint a gpu hiánya.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteJa inkább előrefelé tekinteni 🙂