Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft úgy látszik, hogy ma bejelentésnapot tart, két Assassin's Creed-játék után ugyanis nemrégiben bemutatták az első mozgóképet a Child of Lightról, méghozzá az első információk társaságában. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Ubisoft legújabb játéka egy JRPG-elemekkel tűzdelt platformer lesz, amelyben rengeteg fejtörő, ügyességi elemek, körökre osztott harcok és egy csodaszép világ vár majd ránk, ami a Rayman Legends grafikus motorjának köszönhetően olyan lesz, mint egy megelevenedő rajzfilm.
A Child of Light története egyébiránt egy fiatal tündérkirálylány köré épül fel, akit Aurorának hívnak. Bátor és egyben kalandvágyó tündérünk a sztori szerint egyik nap elhatározza, hogy felfedezi magának Lemuria csodálatos világát, ahol Igniculus képében egy barátra is szert tesz, akit azon túl, hogy egy második játékos is irányíthat, segíteni fog nekünk a fejtörők lebonyolításában is.
A Child of Light a Ubisoft tervei szerint valamikor 2014 magasságában jelenik majd meg, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Nintendo Wii U-ra, Xbox 360-ra és Xbox One-ra is.
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 1 heteóó ez nagyon fainosan néz ki🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNagyon tetszik, bírom az ilyen aranyos játékokat.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteElsőre igen érdekes, mindenképp figyelemmel kísérem, egy próbát megérhet majd.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn a PID-ben csalódtam egyet, remélem, hogy ez nem lesz olyan 😄 Szeretem a 2d-s platformereket 😄
i3eng
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÜzenném az ubisoftnak hogy Vita is létezik és ezek az új 2Ds címek simán elfutnának rajta. 🙁
(francia fejlesztők olasz trailer jól bekombináltátok 😄)
alice
12 éve, 4 hónapja és 1 hetenagyon tetszik, picit a Dustra emlékeztet *w*