Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alig valamivel színpadias felbukkanását követően már napvilágot is láttak a Crysis 3 első részletei, már amennyiben hihetünk annak az orosz honlapnak, amely közzétette azokat. Ami azt illeti, alighanem semmi szükség arra, hogy tamáskodjunk, elvégre a site szavait mindjárt egy screenshot is alátámasztja, amelyen jól kivehető, miként mosódik el a város és a dzsungel közt húzódó határvonal. Mondhatnám úgy is, hogy a Nagy Alma nem esett messze a fájától... (De nem mondom, mert nem akarom elijeszteni a Kedves Olvasókat.)
Tetszik vagy sem, de az első jelek szerint a Crysis 3 újfent New Yorkban játszódik, annak is a „lepusztult” verziójában, ha ez enyhít valamelyest a helyzeten. Akárhogy is, az alant látható screenshot tetszetős díszletről tanúskodik, még ha nem is leszünk elragadtatva a már-már közhelynek számító helyszíntől.
A site emellett 2013 tavaszára teszi a játék megjelenését, s állítása szerint a Crytek „a piac legjobb sandbox FPS-eként” írta körül újdonsült csemetéjét. Mmm…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAz durván éz ki!😮 Benőtte a várost a dzsungel?😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn úgy tudom igen. Egy lepusztult New York lesz a helyszín amit visszahódított a természet!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteEz mit nyilaz?😄😄😄😄😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteJól néz ki nagyon. Második rész mondjuk nekem nem tetszett, remélem ez jobb lesz.
braddock
13 éve, 9 hónapja és 1 heteA 2. rész eszméletlen jó volt!Remélem hogy ez még jobb lesz!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetefu szerintem az nagyon szar volt. marmint az elsohoz kepest
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNyulat.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteMindegy hol játszódik csak jöjjön már!😄
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNyugalom, a hosszú élet ritka.
Most jelentették be…🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHa NY, akkor mi ez az erdős íjas kép…
ipet
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHa csak egy pillanatig is azt a tömény unalmat fogom érezni mint a második résznél, akkor még háromezerért sem szerzem be…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetePedig esélyes, sőt. Szerintem ez a cím az első résznél meg kellett volna hogy álljon…
lac
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAz eszméletlen jó első rész, majd a szintén penge Warhead után valami bődületesen lezuhant a színvonal a második részre, nem is értem, hogy hogyan gondolta ezt a Crytek. Feltételezem marad a nulla sztori/három négyzetméteres területek összessége. Pedig az első részt legalább hat alkalommal játszottam végig, és még nyár előtt tervezem, hogy még egyszer lenyomom (kizárólag Delta szint az elfogadott az én értékrendemben😄)
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteElső zseniális volt szerintem is egyébként, eredeti és új. A második rész tucat fps lett – sajnos.🙁
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÉrdekes, egy másik oldalon azt olvastam, hogy pont, hogy dzsungelben fog játszódni és sandbox játékmenettel.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteItt sem mondta senki ennek az ellenkezöjét. A lepusztult New York szerintem azt jelenti hogy visszahódította a dzsungel. Képen is látszik hogy városi romokban van.
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÉppen ezért szoktunk inkább idézni, amikor csak lehet, mintsem a saját szavainkkal körbeírni, mert így egyértelmű a dolog 🙂 Egyébként a sandbox játékmenet is le van írva. 😄
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteShade! Ne legyél figyelmetlen!😄 És mi az hogy #dolt#másik oldalon#dolt_vege#?😄 Nézzenek oda!😄
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 1 hetena ez nagyon jó lesz
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteVáróóóóós!🙂