Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha az Electronic Arts kínálatában mindenféle stílusú videojáték megtalálható, összességében egyetlen olyan akciójátékkal sem rendelkeznek, amelyek nyitott világúak, és olyan sikeresek lennének, mint például a GTA-, vagy az Assassin's Creed-sorozat. Patrick Soderlund, avagy az EA elnöke egy interjúban azonban nemrégiben arról beszélt, hogy a jövőben ezen a téren komoly változásokra készülnek, mert szeretnének olyan gigantikus akciójátékokat készíteni, mint a GTA, az Assassin's Creed, vagy a Batman: Arkham.
Soderlund elmondta, hogy nem céljuk lemásolni az említett sorozatokat, és azzal is tisztában vannak, hogy az eladások, valamint a népszerűség tekintetében időre lesz szükségük, hogy behozzák a lemaradást a nagy riválisokkal szemben, ugyanakkor szeretnének olyan élményeket garantálni a játékosoknak, amilyent ebben a műfajban korábban még nem tapasztaltak.
Az EA tehát felvette a kesztyűt a Rockstarral, a Warnerrel és a Ubisofttal, a kérdés csak az, hogy sikerül-e nekik valami igazán nagyot alkotniuk! Szerintetek? Kezdhetnének egy nyitott világú Star Wars-játékkal, nem igaz?
vape
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaEgy sandbox SW tényleg ütős lenne!
ryuthestar
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaSok mindent szeretne az EA, de először a hozzáállásukon kéne változtatni.. 😄
marco
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaKezdve ott hogy ne az év legrosszabb cége díjat söpörjék be… 😄
imperator
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaAzért a Ubi is meg akarja szerezni a címet. 😄
marco
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaJogos. Elég szoros a verseny. 😄
santonio
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaHát… EA-nak egyetlen nagy lehetősége van, rengeteg pénzzel rendelkeznek. Ezzel bármilyen stúdiót képesek bármikor megvenni.
Így a terv akár be is válhat.
tuttu13
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaEz egy nagyon jó ötlet!!! Már az is tetszett, hogy az NFS fejlesztésre több időt szántak!
Talán észhez tértek? 😮
Hajrá!
paulmarlow
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaA Mercenaries sorozattal már próbálkozott az EA.Nem akarják azt folytatni? 😄
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaMár halott ha másolni akarnak. EA-t idióták vezetik csak a pénz számít NFS rajongókra is évekig tojtak hogy mit szeretnének.
drift3r91
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaÉs az NFS-be nem lesz manual váltó, oké h arcade, de én igy nem veszem meg!
rdave
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaTőlem kihozhatják a világ legjobb akciójátékát is, de nekem Alice játék kell. 😄 Vagy adják el a jogokat a Sonynak.
paint
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz irígység nem ismer határokat….
totyak
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaPróbálkozni lehet, de olyan népszerű játékot sosem fognak összerakni, mint a GTa, vagy az AC, legeyen ezeknek bármennyi hibájuk.
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaHát szerintem még akkor bele kell fektetniük egy kis időt ebbe a csoda játékba ha valamit el is akarnak érni. 😄