A biztonsági cég elemzései szerint a jelenleg forgalomban lévő androidos eszközök, telefonok, tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található, mert a hardver gyártója egyszerűen nem követi a Google frissítéseit.
A verziók folyamatos, gyorsabb frissítésére pedig szükség lenne: a G Data az előző évben 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált, mint 2014-ben, és jelenleg egy év alatt több mint kétmillió új kártékony kódot analizál a víruslaboratórium.
Nagyon komoly biztonsági kockázatot jelent még az is, ha nem megfelelő helyről vásárol az ember készüléket, 2015 folyamán a Lenovo, a Xiaomi és a Huawei nem márkakereskedésből, hanem ismeretlen disztribútoroktól vásárolt készülékein is azonosítottak előre telepített kártevőket, kémprogramokat.
A cég szakértői arra is figyelmeztetnek, hogy ebben az évben várhatóan növekedni fog azon kártevők száma, melyek az azonos felhasználóhoz tartozó windowsos gépet és androidos telefont egyszerre fertőzik meg, és így megszerzik a banktól SMS üzenetben érkező aláíró jelszavakat is.
Te védekezel a kártevők ellen, használsz valamilyen vírusírtót vagy védelmi rendszert a telefonodon?