Az új Vs-3-as modellek egyformán midi torony kialakítással lettek tervezve, és 440 X 180 X 475 milliméteres méretekkel rendelkeznek, az alaplapok közül pedig kizárólag a microATX, valamint a standard ATX formátummal készített modellek fogadására vannak felkészítve. A beépített konfiguráció megfelelő szellőzéséről az alap Vs-3 esetében egy darab 120 milliméteres, a hátfalra erősített ventilátor gondoskodik, míg az Advance jelzést viselő társánál ez kiegészül még egy 120 milliméteres, a frontrészen található egységgel is (kék LED-ekkel megvilágítva). Amennyiben tovább szeretnénk fokozni a hűtési teljesítményt, akkor rendelkezésre áll még három darab 120 milliméteres az előlapnál (az Advance változatnál csak kettő), két darab 120/140 milliméteres az oldallapon, illetve három darab 120 milliméteres, a HDD kereteknél kialakított ventilátorhely is.
Az optikai meghajtóknak három darab nyitott 5,25 inches, a merevlemezeknek és szilárdtest-meghajtóknak (SSD) pedig hat darab 3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, míg a PCI és PCI Express bővítőkártyák részére hét slot áll rendelkezésre. A számítógépházak frontrészén kialakított I/O panelen található két darab USB 2.0, illetve az Advance modellnél két darab legújabb generációs USB 3.0 csatlakozó, amiket az audiorendszer már alapfelszereltségnek tekinthető fejhallgató és mikrofon kivezetése egészít ki. Az új Aerocool Vs-3 és Aerocool Vs-3 Advance megjelenésére az elkövetkező hetekben számíthatunk, az árcédulájukon pedig 35 euró, illetve 40 euró körüli összeg lesz feltüntetve.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 napjaSemmi extra…
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 napjanem egy nagy vaszisztdasz🙂
matteo_gs
13 éve, 11 hónapja és 4 napjacserébe olcsó 🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 napjaaz már igaz🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaKönnyű és finom!😄