A játék valóban az északi mitológián alapul majd, de nem konkrétan a viking korszakba, inkább abba az időszakba repít minket, amikor az északi népek úgy hitték, hogy az Istenek az emberek között járnak. Ebben a világban senki sem lesz túl barátságos, bárki veszélyt jelenthet majd Kratos és fia számára, lévén ők ketten lesznek most a főszereplők, és érdekesség, hogy míg a fiú beszéli az északi nyelvjárást, addig sokat látott apja már nem.

A God of War a forgatókönyv tekintetében rengeteg emlékezetes karaktert vonultat majd fel, miközben nagy figyelmet fordít az érzelmekre, és természetesen a két főhős közti viszonyra. Kratos egyébiránt ugyanaz a Kratos lesz, akit korábban megismertünk, de sokkal idősebb és bölcsebb kivitelezésben, és eltökélt szándéka, hogy minden tapasztalatát, valamint tudását átadja gyermekének – akinek a neve még ismeretlen -, így kvázi az egész játék erről szól majd.

A játékmenet bár az alapok tekintetében nem sok változást hoz – a látványos harcok mellett a fejtörők is fontos szerepet kapnak benne -, a szerepjátékos elemek mellett azonban rengeteg új fegyver vár ránk. Habár a történet során végig Kratost irányítjuk majd, fia is végig elkísér minket a sztoriban, de hogy aktív vagy passzív társ lesz-e, az még nem derült ki.