Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden eddiginél nagyobb háború indul útnak idén novemberben a Sony és a Microsoft között, mely sokkal kiegyenlítettebb küzdelem lehet, mint a kurrens generációban, a jelek szerint azonban még így is a japánok felé dől inkább a mérleg nyelve. Az Egyesült Államokban legalábbis mindenképpen, a Hastings Entertainment ugyanis elvégzett egy felmérést, aminek részeként azt kutatták, hogy az USA tagállamaiban melyik konzolt várják jobban a rajongók, illetve melyiket szeretnék majd megvásárolni, a PS5-öt vagy az Xbox Series X-et?
Az eredményeket egy térképen is megmutatták, mely látványosan prezentálja nekünk az aktuális állást, és bár elsőre talán úgy tűnhet, hogy fej-fej mellett halad a két masina, valójában azonban 28 államban hozták ki győztesnek a PS5-öt, ezzel szemben pedig csak 22-ben sikerült az élre törnie az Xbox Series X-nek.
patrik94
5 éve, 3 hónapja és 4 napjaValószínűleg ez világszinten is így van. 😄
rdave
5 éve, 3 hónapja és 4 napjaMindegy az, úgyis az olcsóbbért tapossák le egymást blekkfrájdéjkor.
muki
5 éve, 3 hónapja és 4 napjaJó kis csata lesz ez! 🙂 Remélem minél több jó játékkal küzdenek majd. 😄
vape
5 éve, 3 hónapja és 3 napjaPedig ott nagyon nyomulhat a Microsoft.
neo1989
5 éve, 3 hónapja és 3 napjaTök jó hogy a világ kizárólag egyetlen országból áll.
(Bár én az amerikaiak alatt mindig is az indiánokat értem, mivel a többi csak bevándorló.)
Ugyanakkor szórakoztató hogy ezen emberek többsége még az adott eszköz specifikációját sem fogja tudni értelmezni.
Egyébként meg értelmes játékosok az ex címek alapján vesznek konzolt nem a marketing miatt.
ronalddo
5 éve, 3 hónapja és 3 napjaArról mondjuk senki nem tehet, hogy csak ott csinálnak ilyen statokat…
totyak
5 éve, 2 hónapja és 4 heteA microsoft amerikai cég, egyértelmű, hogy az anyaország igényeit mérik fel.