Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mióta formálisan is bemutatkozott, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk valamit a Marvel's Avengers-ről, a Square Enix és a Crystal Dynamics régóta várt Bosszúállók játékára ugyanis igencsak megéri odafigyelni. Annak ellenére is, hogy a hírek szerint teljesen kimarad kampányából a többjátékos komponens, vagyis a Marvel's Avengers sztoriját csupán egyedül élhetjük majd át, cserébe azonban beutazhatjuk az egész világot.
Utóbbiról maga Noah Hughes kreatív igazgató beszélt a Venture Beat munkatársainak, amikor elmondta, hogy a játék nyitánya a lerombolt San Franciscóban veszi kezdetét, az A-Nap eseményeivel, miután a Bosszúállók feloszlatják magukat, hogy öt évvel később újra összeálljanak, és egy újabb kalandra induljanak.
Noah szerint, aki figyelmesen követte az E3-on bemutatott demót, az már láthatta, hogy a Marvel hősei milyen sok helyszínen felbukkantak benne, ami nem meglepő, hiszen a Marvel’s Avengers kampánya az egész világon körbevezet minket. Megjelenés jövő májusban PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Stadiára.
hellblade
6 éve, 6 hónapja és 4 heteFelesleges, ilyen hitvány kivitelezéssel bármit is csinálni!
Először a karaktereket kellene megalkotni, hogy ne úgy nézzenek ki
mintha apukák meg anyukák öltöztek volna be
a csemetéjük kedvéért! 😄
patrik94
6 éve, 6 hónapja és 4 heteHát ez akkor vérbeli sandbox lesz. Örülök.
tommy
6 éve, 6 hónapja és 4 heteMondjuk ezt rengeteg játékra el lehet akkor mondani. 🙂
hellblade
6 éve, 6 hónapja és 4 heteNem mert ha mondjuk Batman-re gondolsz akkor Batman mindig más és más..
Ezek a hősök egybeforrtak a filmmel, és
mindenki a filmek hőseit szerette volna irányírtani korunk grafikájával tálalva..
Nem Zoli bát, meg Marinénit a szomszédból..
Egyedül Pókembert nem lehetne elbaszni ugye a maszkban, de ő nem is tudom hogy benne lesz e..
totyak
6 éve, 6 hónapja és 4 heteAz egész világot, hah. Azokat a városokat, amiket lemodelleztek. Az egész világ nekem azt jelenti, hogy mehetek amerre akarok, akár olyan területekre is, ahol nincs is feladat. Nyilván nem így lesz.