Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASRock hivatalosan is bemutatta, illetve elérhetővé tette a piacon legújabb alaplapját, amely X299E-ITX/AC jelzéssel egy olyan mini-ITX-es deszka lett, ami lehetővé teszi, hogy kis méretben brutális erőművet alkossunk - akár vízhűtéssel is. Az alaplap Intel LGA 2066 foglalatú HEDT platformra lett kitalálva, amihez négy DDR4-es memóriaegység és hétfázisú tápellátás kapcsolódik, de az apróságon még egy grafikus vezérlőnek is maradt helye, ami egy fémmel megerősített PCIe 3.0 x16 foglalat lett.
A kis hely miatt az alaplap többi kiegészítőjét kártyákkal vagy nyákon keresztül tudjuk csatlakoztatni, így helyet kapott rajta hat SATA 6Gbps foglalat, az előlapon egy USB 3.1-es csatlakozósor, de három M.2-es csatlakozóba is belebotolhatunk, ami egészen jó felhozatal egy ilyen csöppségtől, pláne hogy még a Gigabit Ethernet port is rákerült olyan extrák mellett, mint az IEEE 802.11ac-s Wi-Fi vezérlő vagy a 7.1 csatornás HD Audio hangvezérlő.
Hogy az ASRock újdonsága pontosan mennyiért kerülhet a boltokba, azt nem tudni, de a napokban indul az árusítás, miközben néhány webáruház pedig 400 dolláros indulóáron listázta az apróságot.
mordorer
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaDurva lap! 😮
vape
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaMilyen mini deszka!!!! 😄
warriorautobot
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaKompakt szörnyeteg lett ez! 😮
totyak
8 éve, 3 hónapja és 22 órájaIlyen piciben jobb lapot adnak, mint amilyen nekem van 😄