Az ACE Team bejelentette a Rock of Ages 3-at

2019. augusztus 16.
3.4071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Zeno Clash jóvoltából az egész világ megismerte cirka 10 évvel ezelőtt a chilei ACE Team nevét, akik időközben nagyobb sikert csináltak a Rock of Ages című őrültségből, így nem meglepő, hogy most bejelentették a sorozat legújabb tagját.

A Rock of Ages 3: Make & Break PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re egyaránt megjelenhet majd valamikor 2020 elején, a játékmenet terén változatlan alapokkal, de mégis jelentős újdonságokkal, így a Monty Python-féle beteg humor mellé egy tower defense alapú játékmenet vár ránk, ahol nem védekeznünk, hanem támadnunk kell.

Méghozzá valami nagy dologgal, legyen az akár egy óriási szikla, akár egy hatalmas sajt, a cél az, hogy az előttünk álló várat, erődöt vagy bármi mást a környezetével egyetemben elpusztítsuk, de legalábbis minél nagyobb rombolást kivitelezzünk.

A Rock of Ages 3: Make & Break-ben találunk majd kompetitív élményeket, sőt egy egyszerű pályaszerkesztőt is, de inkább megmutatjuk mindezt a gyakorlatban, lévén az első kedvcsináló már berobogott hozzá.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

totyak

6 éve, 2 hónapja és 16 napja

Az elsőt nyúztam egy ideig, azt nem is tudtam, hogy van második rész, most meg már jön a harmadik röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Menő kis játék.

válasz erre

Patrik94

6 éve, 2 hónapja és 20 napja

Tiszta Monthy Python.

válasz erre
Rock of Ages 3: Make & Break
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja