A Sony és a YouTube vezetősége között megtörtént a megállapodás, így mostantól semmi akadálya annak, hogy a játékgyárosok ellássák leendő játékaikat a funkcióval. Arról szól a történet, hogy az ezen funkciót támogató játékok lehetővé teszik, hogy a játékosok videofelvételeket készítsenek a konzoljukkal, akció közben, majd azt feltöltsék a YouTube oldalára, hogy az egész világ hozzáférhessen.
A Sony felajánlotta az ehhez szükséges szoftvert az összes régió fejlesztőinek, kíváncsian várjuk, hogy kik fognak először lecsapni a lehetőségre. Vannak ötleteink és elképzeléseink, hogy hol tudnánk leginkább hasznát venni a funkciónak és nem kizárt, hogy alkalom adtán meg is valósítjuk. Nem ez az első, hogy egy ilyen lehetőség kapott helyet játékban, hiszen a Halo 3-ban már láthattunk ilyet és a Ninja Gaiden II-ben is helyet kap majd egy ehhez hasonló megoldás.
A Sony viszont lefixálta a dolgot, így mostantól csak a fejlesztőkön múlik, hogy mi sül ki belőle.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA YouTube persze hogy megállapodott, annyi bevételük lesz ebből is mint a fene 😄 Végülis már minden platformon megtalálhatóak a konzoloktól elkezdve a tableteken át a mobiltelefonokig.