A számítógépeken már elérhető Games for Windows Live ezt be is igazolta, de ez csak az első lépés volt, a Live következő célplatformja a cég által gyártott Windows mobiltelefon lesz. A Microsoft egyik meghirdetett állására olyan embert keresnek, aki felügyeli a Windows mobilt, és felkészíti a platformot az Xbox Live-os játékok futtatására.
A munkakör leírásának részleteiből kiderül, hogy az újonnan alkalmazott személynek többek között olyan feladata is lesz, amely során alaposan körül kell járnia azokat a dolgokat, amiktől egy játék "Live-kompatibilissá" válik. Ilyen például az Avatarok integrálása a játékokba, vagy a "több képernyős élmények" használata. Ez utóbbi sejtésünk szerint valami olyasmi lehet, mint régen a GameCube és a GBA rendszere, ami annyiból állt, hogy a két gépet összeköthettük, s így bizonyos információkat a Gameboy Advance kijelzőjén jelenített meg az aktuális GC-s játék. Elképzelhető tehát, hogy a Windows Mobil és az Xbox 360 is hasonlóan működik majd, mint a Nintendo korábbi gépei, ezért a Microsoft telefonja hasznos kiegészítője lehet a konzolnak a jövőben.