Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az inXile Entertainment a Kickstarteren megerősítette, hogy ők már tudják, hogy mikor számíthatunk majd a Wasteland 2 megjelenésére, amire a korábbi tervek alapján még idén nyáron sor kerülhet. Ennek folyományaként Brian Fargo bejelentette, hogy augusztus végén már megvásárolható lesz a Wasteland 2 végleges változata, de előtte természetesen még béták is megrendezésre kerülnek.
Hogy a tesztek mikor kezdődnek, az egyelőre még kérdéses, az viszont már nem, hogy Arizona teljes vidékét bejárhatjuk benne, méghozzá az összes opcióval és lehetőséggel karöltve, tehát a játék jelentős részébe az előzetes által már belekóstolhatunk majd.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 8 órájaAzt hittem az kerekedik ki a hírből, hogy ők már tudják a dátumot, de nem árulják el 😄
couretto
11 éve, 7 hónapja és 4 heteNem ismerem de majd kipróbálom