Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 24 Caret Games csapata bejelentette, hogy végre a végére értek a már súlyos hónapok óta készülődő Retro/Grade című videojáték fejlesztésének, amely így a tervek szerint még augusztus magasságában felkerülhet a PlayStation Network kínálatába. A játék kizárólag digitális formában fog megjelenni, méghozzá napra pontosan augusztus 21-én, mint a ritmusokon alapuló klasszikus shoot-em-up videojátékok egyik újabb jeles képviselője.
A Retro/Grade betöltésével egy teljes egészében kultikus és ma már kiveszendőben lévő játékmenet fog elénk tárulni, amelyben a fanatikusoknak az lesz a céljuk, hogy megállítsák a masszív alien inváziót, amihez pusztító fegyvereket, az űr/idő kontinuumot és egyéb opciókat vethetnek majd be.
Mivel a játék a ritmusokon is alapul, így nagyon sok csatát a ritmikus gombnyomkodás fog eldönteni, de a fejlesztők szerint a PlayStation 3-as gitárkontrollerrel is kivitelezhető lesz egyik-másik ütközet. Ha imádod a klasszikus videojátékokat, a Retro/Grade neked is szól.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteJól néz ki, kár hogy ritmusjáték🙁
braddock
13 éve, 5 hónapja és 3 heteAttól még lehet hogy jó is!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteSzép a graf
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteLehet de én nem szeretem őket.