Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Fallout Shelter augusztusban fog megjelenni Android-ra, ám most a QuakeCon alkalmából a Bethesda elárulta, hogy pontosan mikorra is várható a játék, illetve milyen újdonságok érkeznek majd hozzá. Az Android verzió augusztus 13-ától lesz elérhető és ezzel együtt az iOS verzió is kap egy nagy frissítést, mely behozza az Android-os verzió újdonságait.
Ezen újdonságok között található Mr. Handy, a Fallout robotja. Arról nincs információ, hogy a játékosok miként juthatnak hozzá, ugyanis egyfajta jutalom lesz. Mr. Handy egyébként önállóan járja majd körbe a bunkert és gyűjti a nyersanyagokat, kiküldhetjük expedícióra, valamint védelmezni is fogja a bunkert.
Továbbá lesznek még új támadás és ellenfél fajták is. Ezentúl a fosztogatókon kívül a Deathclaw-ok is támadást indítanak a bunker ellen. Két új fertőzés fajta is érkezik melyek a Molerat-ek és Radroach-ok elszaporodása.
kpal
11 éve, 19 órája és 48 percewp mért nem kap ilyet 😮
santonio
11 éve, 19 órája és 1 perceÉn azt hittem már kint kint van! 😮
wegh
11 éve, 17 órája és 59 perceAznap reggel már töltöm is lefele. Úgy várom mint a megváltót 😛 😄
bekecs
11 éve, 17 órája és 32 perceCsak iOS-re jelent meg eddig.
WP azért marad ki amúgy mert jelentéktelen az elterjedtsége.
totyak
11 éve, 16 órája és 55 perceViszont a kész játékot nem lenne nagy művészet átportolni rá. És szerintem amúgy annyira nem is jelentéktelen.
darkomen
11 éve, 16 órája és 42 perceSokan csak azt nézik, hogy ha már kész a játék akkor miért nem portolják simán és kész.
Ez nem így megy.
Android-nál és iOS-nél ezzel a módszerrel megoldható, de a Windows Phone-nál más a felállás.
Oda is simán portolható a játék, ám a Microsoft csak akkor engedi azt fel a Store-ba ha egy igen szigorú szabályrendszer minden pontjának megfelel. Például tudom, hogy van olyan, hogy az alkalmazás/játék bármely részéről 5(?) gomb megnyomásával ki lehessen lépni abból. Ezeken kívül természetesen van még egy csomó szabály és ennél szigorúbbak is vannak.
Most így nem találom ezen szabályokat, de elhiheted, hogy van ilyen. Én is utazok a fejlesztésben, úgyhogy valamennyire tisztában vagyok ezekkel.
totyak
11 éve, 16 órája és 38 perceÉn elhiszem neked, amiket írsz, tudom is, hogy Microsoft nagyon kényesen ügyel mindenre. Viszont szerintem minden követelménynek meg tudna felelni a játék, ha akarnák.