Amennyiben hinni lehet az el&245;ben minden a tervek szerint fog alakulni, a TSMC valamikor a 2004-es esztendõ második felében kezdi meg a 0,09 mikronos gyártási technológiák alkalmazását.
Ide kapcsolódó hír, hogy a TSMC a napokban hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves üzleti mutatóit, melyb&245;szakban 1,6 milliárd dolláros nettó árbevételre tett szert, ami 37 százalékkal nagyobb a 2002 harmadik negyedéves, illetve 10 százalékkal nagyobb a 2003 második negyedéves árbevételnél. Említésre méltó, hogy a TSMC az elmúlt negyedévben nem kevesebb mint 443 millió dolláros nyereséget regisztrált, ami az egy évvel korábbi, illetve el&245; negyedéves adatoknál 380 (!), illetve 29 százalékkal jobb. A vállalat munkatársai a bejelentés kapcsán szót ejtettek arról, hogy a TSMC az idei év végéig mintegy 12 ezer 300 milliméteres átmér&251; szilíciumszelettel kívánja növelni a gyártókapacitását, a jövõ év végéig pedig üzembe fog helyezni egy újabb, kizárólag 300 milliméteres szeletekkel operáló gyártóegységet.
Szakért&251; mikroprocesszorok gyártása manapság még rengeteg nehézséget okoz a cégeknek. Ismeretes, hogy a világ legnagyobb chipgyártójaként jegyzett Intel hónapok óta komoly gondokkal küszködik az új technológiára történ&251;leg csak a tervezettnél kés&245; év elején tudja piacra dobni elsõ 0,09 mikronos termékét, a Prescott magos Pentium 4 processzort.
Kapcsolódó linkek:
Taiwan Semiconductor Manufacturing Company
badam10
12 éve, 5 hónapja és 4 heteManapság,hány mikronos nagyságú lehet egy ilyen cucc?
marco
12 éve, 5 hónapja és 4 hete22 mikronnál járunk, azt hiszem.