Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NVDIAI GTX 980-as kártyáját emlegetve eddig a bivalyerős asztali gépekbe szánt megoldás juthatott eszünkbe, hiszen a hordozható gépekbe szánt hasonló nevezetű modell kapott egy M-végződést. A helyzet azonban néhány napja már nem ilyen egyszerű, hiszen a vállalat bejelentette, elkészítette az asztali kártya specifikációt követő, ám laptopok esetében alkalmazott méretekkel rendelkező GTX 980-as modelljét, mely méltó arra, hogy elhagyja az M-végződést. A GTX 980M ugyanis kevesebb CUDA maggal és egyéb téren is visszafojtott teljesítménnyel rendelkezett, az új modell azonban asztali teljesítményt ígér.
Az új, laptopokba szánt GTX 980 ugyanis megkapta az asztali testvér mind a 2048 CUDA magját (az M változat csak 1536-ot kapott), a memória terén 4-8GB GDDR5 technológiát kínál, míg az órajelek terén 1100MHz környékéről indul, de az 1400MHz sem jelent majd neki gondot. Ez azt jelenti, hogy még brutálisabb gamer laptopokat dobnak majd piacra a gyártók, melyek most már tényleg fel tudják venni a versenyt az asztali gépekkel, legalábbis ami a teljesítményt illeti, hiszen árban jóval drágábbak lesznek ezek a laptopok.
totyak
10 éve, 3 hónapja és 3 heteHa meg lehet oldani kicsiben, akkor pc-n miért oapunk óriás méretű kártyákat? Mennyivel szellősebb házak lennének.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 3 heteCSak ha hozza az asztali tudását akkor még drágább lesz mint „M” verziósok.
gl-obalelite
10 éve, 3 hónapja és 3 heteMár csak az a kérdés hogy milyen hűtés lesz beépítve az ezzel szerelt laptopokba😛