Assassins Creed: Készült egy előző generációs, időközben törölt verziója is a játéknak

2010. március 29.
1.8811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Megjelent néhány évvel ezelőtt a UbiSoft tolmácsolásában egy Assassin's Creed névre keresztelt játék, amely egy roppant érdekes koncepcióval, előtte soha nem látott elemekkel, illetve megvalósítással párosítva, tulajdonképpen fenekestül felforgatta az egész játékvilágot.

Azóta megélt egy kiválónál is jobb folytatást, azonban jelenleg nem a jövőbe, hanem a múltba révedünk, lévén kiderült, hogy az általunk megismert, Altairt a középpontba állított Assassin's Creed előtt létezett egy projekt a francia csapat berkein belül, ugyanilyen néven, csak más koncepcióval.

Minderről a UbiSoft Montreal valamikori munkatársa, Jonathan Jacques-Belletete mesélt (jelenleg az Eidosnál dolgozik) egy a 1UP brigádjának adott interjúban, ahol elárulta, hogy a csapat valamikor, még az előző generációhoz, tehát PlayStation 2, illetve Xbox konzolokhoz is készített volna egy Assassin's Creed névre hallgató programot, de azt időközben törölték, és teljes mértékben az általunk is ismert Altair kalandra helyezték a hangsúlyt. Hogy milyen lett volna az elődnek is betudható projekt, az nyilván már soha nem fog kiderülni, se képünk, se videónk nincs róla, Jonathan azonban elárulta az interjúban, hogy teljesen más történet, ellenfelek, és úgy általában minden gyökeresen eltért benne a ma ismert kalandhoz képest. Örülnénk azért, ha erről a törölt alkotásról előkerülne néhány látnivaló, ugyanis kíváncsiak lennénk, az vajon mennyire kötődik Altair történetéhez. Lehet, hogy egy igazi elődről van szó? Reméljük nem marad annyiban itt ez a sztori!

1 hozzászólás

marco

16 éve, 5 hónapja és 5 napja

Azta! Jól titokban tartották, pedig misztikum növelő infó rendesen!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja