Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a UbiSoft a háttérben már a harmadik Assassin's Creed bejelentésére készül, mindezt egy olyan tartozás lerovásának terhe alatt teszi, ami szent és sérthetetlen. Aki nem érti miről van szó, az feltehetően nem PC-s játékos, lévén a platform szerelmesei hónapok óta csak azt várják, hogy a francia gazfickók, kibővülve, megszépítve és becsületes portolás eredményeként lemezre égetve leszállítsák számukra Ezio kalandjait, hogy folytatódhasson az ugrabugra, a hatalmas harcok, egyenesen Velence csodálatos környezetében.
A nagy várakozás közben az illetékesek azért néha-néha elhintettek némi információt számunkra, így például már tudjuk milyen másolásvédelemmel, bővítésekkel, illetve extrákkal érkezik a játék PC-s változata, látnivalókkal viszont fukarul bántak, egészen eddig. A mai napon ugyanis befutott egy nagyobbacska képadag róla, amely a PC-s verziót prezentálja számunkra, méghozzá teljes pompájában. Mivel csak a kis felbontású képekhez sikerült hozzájutnunk, így a nagy élmény sajnos kissé degradálódik, ám senki kedvét ne szegje attól, hogy áttekinti azt a 10 állóképet, amelyek alapján – még így is – megállapítható, hogy bivalyul fog kinézni PC-n is az Assassin’s Creed II. Nem hiszed el? Akkor íme a képek!
shade
15 éve, 11 hónapja és 1 napjaEz nagyon jó! 😄 Bár a 10es képen a csak könyöke kicsit furcsán áll. 😄 Meg a 11es képen a víz felszín természet ellenesen sima.
horiahun
15 éve, 11 hónapja és 22 órájaÉn azt mondom, hogy a pc-ből többet is ki lehetne hozni.
marco
15 éve, 11 hónapja és 21 órájaNem olyan vészes az szvsz.
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaNekem tökéletesen megfelel 🙂