Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A váratlanul érkező dolgoknak, már ha azok jó hírek, általában jobban tudunk örülni, mint azoknak, amelyekről előzetesen már értesültünk, és szinte teljesen pontosan tudjuk, hogy mikor kell rá számítanunk. A mai napon például senki sem számított egy Assassin's Creed II videóra, ráadásul egy olyanra semmiképpen sem, amelyiken teljesen futás közben nézhetjük meg a produktumot. Ha tudtuk volna előre, hogy ez a mozgókép ma érkezni fog, nyilván akkor is örülnénk neki, de így a semmiből előbukkanva talán egy picivel nagyobb örömkönnyek szöknek szemünkbe.
A valamivel több mint négy perc hosszúságú videót megtekintve garantáltan senkinek sem lesz hiányérzete a játékkal kapcsolatban, boldogsághormonjai pedig csak tovább szaporodnak az embernek, ha rájön, ezeket a felvételeket még nem is látta szeretett játékáról. Márpedig a most következő néhány percben eddig soha nem látott gameplay jeleneteket tekinthetünk meg, amelyek önmagában is pazar látványt nyújtanak, pláne, ha felfedezünk benne olyan részeket, amelyek magáról a játék menetéről oszlatnak el homályos foltokat. Talán ne is húzzuk tovább a szót, vessük rá magunkat inkább gyorsan a videóra. Kötelező!
shade
16 éve, 4 hónapja és 1 heteEz nemigaz! Ennyire nemlehet jó! 😄 Ez túl szép, hogy igaz legyen…