Bár egyelőre csak egy tengerentúli megjelenési dátummal büszkélkedhetünk, de ha ismét alkalmazzuk a szokásos plusz-mínusz három napos – leginkább előbbi – elvet, akkor ebből már könnyen kiszámítható, hogy Európában mikor számíthatunk Ezio római vakációjára. Az amerikai időpont ugyanis november 16-a lett, ami annyit jelent, hogy a mi földünkön nagyjából a hónap 19. napján futhat be a késztermék, bár ez természetesen módosulhat, kivéve a tengerentúli dátumot, amit maga a UbiSoft jelentett be számunkra, méghozzá egy trailer társaságában, amely idő előtt került ki a világhálóra, így sajnos a srácok visszavették, de reméljük, hogy a mai napon, de legkésőbb holnap visszatöltik majd, és így mi is bemutathatjuk nektek a Brotherhood első mozgóképét. Addig is jegyezzük meg, novemberben itt az új Assassin’s Creed epizód!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány héttel ezelőtt a UbiSoft komolyan átalakította üzleti modelljét, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a jól futó sorozatok legalább évente egy újabb epizóddal gyarapodnak. Így van ez például az Assassin's Creed-széria esetében is, amelynek legújabb része, avagy a Brotherhood már idén ősszel a boltokba kerül, szinte pontosan egy évvel a második történet után. Hogy honnan tudjuk mindezt ilyen biztosra? Onnan srácok, hogy a franciák hivatalosan is datálták a programot.
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteAaaaj, dejó lett volna még szeptember elött…🙁
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteJa nyáron jobb lett volan de igy is jó lényeg h jön
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 1 hetehmm én csak ugy karácsony fele vártam
huuu nagyon komolyan megcsinálták sztem ezt a kolosszeumot bár aza szerszámij a hátára azé nemkéne 😄