Az alkotás címe mellett alátámasztást nyert, hogy valóban Ezio lesz az új történet főhőse, méghozzá Rómában, egy assassin-testvériség vezetőjeként felbukkanva a sztoriban. A fő ellenfelek ismét a Templarok lesznek, akikre elementáris erejű csapást kell mérnünk a szervezet megfelelő irányításával. Szóba került a friss infókban a multiplayer is, amely egyrészt a legnagyobb újdonsága a programnak, másrészt pedig a hírek szerint roppant innovatív is lesz. Mi magunk választhatjuk ki saját assassinunkat, akivel különböző formában, izgalmas gyilkolási stílusok közül válogatva érhetjük el céljainkat.
A befutott jellemzők szerint egy soha nem látott multis élményben lesz részünk az Assassins Creed: Brotherhood ezen opcióját betöltve. A történetben ugyanakkor az lesz a feladatunk, hogy az említett testvériség élén meghódítsuk és irányításunk alá vonjuk Róma egészét. Az illetékesek valószínűleg újfent élnek a történelem hűségével, és számtalan manapság is létező épület vagy tájegység kerül lemintázásra az akkori Rómáról, amely a lehető legtökéletesebb táptalajt nyújtja majd Ezio kalandjainak. A UbiSoft hivatalos megerősítésében arról számolt be, hogy a jövő hét folyamán az első exkluzív információk is megérkeznek majd a PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra időn ősszel már megjelenő játékról. Epekedve várjuk, de addig is íme az ügy kirobbantója, avagy az Assassins Creed: Brotherhood kezdetleges box artja:
shade
15 éve, 8 hónapja és 2 heteVáo, ez komoly! 😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaEz nagyon király játék lesz!!Már nagyon várom!!