A második rész már korántsem ért fel az előd sikeréhez, majdhogynem bukásnak is nevezhetjük, ám az Eidos csapatát (ma már Square Enix) nem olyan fából faragták, mint akik beletörődnének a kudarcba, éppen ezért jelentették be anno a Deus Ex 3-at, hogy egyrészt trilógiává bővítsék a népszerű sorozatot, másrészt pedig jóvá tegyék azt, amit a második epizóddal elrontottak.
Hogy sikerülni fog-e nekik, azt egyelőre korai lenne megállapítani, az viszont komoly kérdéssé vált előttünk a mai nap folyamán, hogy vajon szimplán Deus Ex 3 néven lát napvilágot a játék, avagy a Square Enix frissen bejegyzett címét, a Deus Ex: Human Revolution nevet használja majd a projekt, lévén az illetékesek a minap ezt a nevet védették le az arra alkalmas helyen. Sokan valóban csak a széria harmadik részét látják az ötletes elnevezés mögött, ám egyesek sokkal merészebb dolgokat vizuálnak mögé - kiegészítőlemez, stb -, a teljes igazságra viszont sajnos egyelőre várnunk kell még. Hogy meddig, az érdéses, ám ha van egy jó teóriád a címmel kapcsolatban, azt bátran oszd meg velünk hozzászólás formájában. Addig is, várjuk a továbbiakat!