Az új készüléknek erős versennyel kell majd megküzdenie, mivel a Nintendo, és egyes források szerint a Microsoft is a jövő májusi E3 kiállításon fogja bemutatni legújabb játékkonzolját.

A Sony „PS3”, a Nintendo „Revolution” és a Microsoft „Xbox Next” kódnevű készülékeinek várható egyidejű bemutatkozása mindenesetre valószínűleg jelentősen átrajzolja majd az ágazat jelenlegi erőviszonyait.

A Sony Play Station 2 játékkonzoljai az idén márciusig eladott 70 milliós példányszámmal jelenleg a piac kétharmadát uralják, ám erre az előnyre úgy tettek szert, hogy egy évvel megelőzték a Microsoft Xbox és a Nintendo GameCube készülékek piaci megjelenését. Ez az előny azonban a PS3 esetében valószínűleg nem lesz meg. A Sony következő generációs, Play Station 3 kódnevű játékkonzoljaiban a 65 nm-es technológiával készülő, az IBM és a Toshiba által közösen kifejlesztett Cell mikroprocesszorokat fogják alkalmazni, amelyek teljesítménye a gyártók szerint 10-szer nagyobb lesz a hagyományos félvezető csipekénél.

A Sony másik újdonságát, új hordozható játékkonzolját, a PSP-t Japánban még az idén, világszerte pedig 2005. március 31-én tervezik piacra dobni és a Play Station sikeréhez mérhető, hasonlóan nagyra törő célokat tűztek ki vele kapcsolatban.