Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A harctéri katonai szimulátorok tavalyi rangadóját kiütéssel nyerte a Bohemia Interactive által összerakott ArmA II, amely gálázva győzte le a könnyedebbre vett Operation Flashpoint 2-t. A cseh srácok már hónapokkal ezelőtt felfedték terveiket, melyek szerint egy teljes értékű kiegészítőt is készítenek alkotásukhoz. Az ArmA II: Operation Arrowhead ezen héten jelent meg Európában, míg az észak-amerikai debütálására keddig kell várniuk az érdeklődőknek. A programot nem kísérte/kíséri különösebb felhajtás, ami nem is meglepő, hiszen egy kis kelet-európai cég rétegjátékáról van szó, amely komolyabb mecénások nélkül kénytelen vitézkedni.
A srácok azért igyekeztek, és ha tipikus launch trailerrel nem is látták el a nemzetközi sajtót, egy rövidebb anyagot azért összedobtak az Operation Arrowheadben debütáló újdonságok közül néhányról. A lenti videóban ezeket nézhetjük meg, egy hang pedig ismerteti is a jellegzetességüket. A bemutatott eszközök más játékokban eléggé elterjedtnek számítanak, ám az ArmA II realisztikus világában körültekintőbben, másféle szempontok által vezetve leszünk kénytelenek használni őket. A kiegészítő az alapjáték történetét viszi tovább, ám egy teljesen új területet, a nyugat-ázsiai Takistánt tesz felfedezhetővé, amely – új eszközök ide, régi fegyverek oda – nem egy nyugodt környék.
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteTök jó, tényleg nem egy nyugodt környék… 😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteMár az arma 2 is überbrutál volt, ez nagyon vadállat lesz😎
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteVégig játszottam ajánlom mindenkinek 😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteDe ez ilyen multiplayeres az arma 2 operation arrowhead de a campaign is jó főleg hogy van hozzá Map editor meg csomó új dolog by Ghost_D The arma 2 OA profile😉